Wührl Géza - Wührl Szolgáltatás

Kiemelt Elismert Ingyenes
Elérhetőség
Ürömi út 12., Üröm, 2096
Részletes Leírás

Wührl Géza, mint a Wührl és Társai Szerviz Kft ügyvezető igazgatója tisztelettel köszöntöm honlapunkon.

Második generációs vállalkozásunkat még Édesapám alapította 1980-ban, Pilisborosjenőn a
szülői házunk garázsában. Ő főleg futóműállítással, gumiszereléssel foglalkozott.

Egészen kisgyermek korom óta az autók szerelmese vagyok, így nem volt kérdés, hogy középiskolai
tanulmányaimat a Rippl Rónai utcai Gépjárműtechnikumban kezdem meg. Itt szereztem
technikusi, majd mestervizsgát is. 1992-ben én vettem át a műhelyt. A 2000-es évek elején,
a megváltozott piaci igények és a technika rohamos fejlődése nagy lépésre sarkalt, egy új
korszerű műhelykomplexum megépítésére. A családi összefogásnak, társaimnak és
kollégáimnak köszönhetően ez 2006 őszére meg is valósulhatott.

Mindig fontos volt számomra az ügyfélcentrikusság, a minőségi munka, illetve a műhelyen belül a családias, jó kollegiális légkör. A mai napig ennek szellemében igyekszünk ügyfeleinket kiszolgálni.

Jellemzők
Időpontfoglalás
Bankkártya elfogadóhely
Házhozszállítás
Terasz, kültéri ülőhelyek
Gyerekbarát
Kitűnő kiszolgálás
Akadálymentes
TV - Kivetítő
Kutyabarát
Ajándékutalvány
Alkohol
Zene van
Karaoke est
Saját Parkoló
Fizetős Parkoló
Wifi
Dohányzásra Kijelölt Hely
Zuhanyzási lehetőség
Kapcsolódó Vállalkozások
Rácz Attila - RÁ+RÁ Bádogos Bt....
Baross u. 42, Budapest, 1161
+36309118720
Bádogos munkák Lemezfedések készítése, ablakpárkányok, kémény és falszegélyek […]
Kiemelt
Szabó Sándor EV - FaFanatik...
+36706035932
Szabó Sándor vagyok. Közel 8 éve foglalkozom egyedi asztalos termékek gyártásáva […]
Kiemelt
Ebikeshop Pest...
Szegedi út 31-33, Budapest, Pest 1135
0613274642
Egy új kerékpárt keresel, amellyel sokkal könnyebbé teheted a városban való közle […]
Kiemelt